legendás egyesület 1902. március 6-án jött létre, hivatalosan Madrid Foot Ball Club néven, s érdekes módon első elnöke a katalán (!) származású Juan Padrós. A csapat a brazil Corinthians mintájára a fehér mezt és nadrágot, valamint a kék harisnyát és sapkát választotta klubszíneknek. A régi poén szerint azért lett fehér, mert az alapító atyák az alsóneműjükben fociztak. Március 9-én már le is játszották az első meccset, bár a keret tagjai csak egymás ellen játszottak. Az első hivatalos fellépésükre az alapító elnök által életrehívott XIII. Alfonz király-kupa volt, ahol a Vízcaya nyert a madridi Hipodróm-arénában. A következő évben ugyanezen a kupán már a 2. helyet szerezte meg az Athletic Bilbao mögött. Azután beindult az üzlet: 1905-től egymás után négyszer nyerték el az akkori országos bajnokságot jelentő kupát. A kor legjobbjai a kapus Buylla, a védő Yarza, a fedezet Taurie és a csatárok: Madrazo, Prats és Revuelto voltak. A következő év sorsdöntő volt: ekkor mutatkozik be a klubban az albacetei Santiago Bernabéu, a közel 70 évig szolgálja majd a klubot! 1920-ban felvették a Real Madrid nevet, a kiráy, XIII. Alfonz engedélyezi a királyi címer ill. név használatát.
Közben új pályára is költöztek, a Ciudad Linealt 1923-ban a Newcastle United 3:2-es legyőzésével sikerült felavatniuk. 1926 nagy év volt: ekkor vásárolták meg az első neves sztárt, Jose Manuel Penát. Az angol Johanson után végre spanyol edzője is lett a gárdának Carcer személyében, aki az első országos bajnokságban (1928) is irányította a fiúkat. Őt a magyar származású Hertzka Lipót követte, aki leigazolta a kor No. 1-ét, a legendás kapust, Zamorát, a madridiak első világklasszisát - bár a bajnokságot az örök rivális, a Barcelona nyerte. Itt jegyzem meg, hogy a szembenálásnak nem sportbeli, hanem politikai okai vannak: a katalán Barca a fővárosi Realban az elnyomó hatalmat látja, legyőzésében a ki nem vívott katalán függetlenséget keresi - ezért is vált ki ilyen óriási indulatokat a két csapat küzdelme. Az "Isteni" (ez volt Zamora beceneve) remek formában védett egészen visszavonulásáig, 36 éves koráig - a cserekapusa egyébként a magyar Alberty Gyula volt. Búcsúja remek abgang volt: utolsó meccsén, a kupadöntőn ő volt a mezőny legjobbja az Esanol ellen (2:1).
Ekkor már Bernabéu állt a klub élén, aki sorra Madridba csábította a kor sztárjait:
Quinconest, Ciriacot, Regueirót és Olivarest. A sztárokat akkoriban őrületes összegért, 60 000 pesetáért igazolta le a klub (nemrég Anelkáért 5,5 milliárdot adtak -de minek...)! Hogy érzékeltessük az össezg nagyságát, egy fullos sportkocsit 800 pesetáért vett Quincones, s a nők sorban álltak előtte...alatta? A befektetés megtette hatását: a csapat 1931-ben veretlenül nyerte meg első bajnokságát, s a címüket meg is védték a fiúk, mejd 2 év múlva a kupát hódították el a bajnoki ezüst mellett. De a polgárháború sajnos szétzilálta a csapatot, 3 évig bajnokságot sem rendeztek, de hát fontosabb dolguk is volt. A II. világháború után a gárda 1946-ban és 1947-ben is elhódították a kupát, felépült az új stadion is, de a bajnoki cím a remek Barca és a helyi Atletico miatt elérhetetlen messzeségbe került.
Bernabéu 1943-ban lett elnök, s a klubot felvezette Európa és a világ csúcsára. A csapat meccseinél még a bikaviadalokat is többen nézték akkoriban... 10 év alatt a régi Chamartin helyére ultramodern sportkomplexumot építtetett, fedezetül pedig egy részvénytársaságot alakított, s a bevételből építkezett - a tagok pedig ingyen használhatták a létesítményt. 1946-ban és 47-ben megnyerték a spanyol kupát, de a bajnoki címhez kevés volt 1-2 jó meccs és játékos. 1952-ra kezdett alakulni a csapat: a kapus Alonso, Lesmes, Zágarra, Molowny, Munoz, Olsen - őket a megfigyelők széles Spanyolhonból szedték össze. Olsen - aki nem dán, hanem argentin - a Real első csatárcsillaga volt. Majdnem leigazolta a magyar Kubalát: a Hungária (ma MTK) 4:2-re győzött Madridban(!), de végül a Barca örülhetett az átigazolásának. Ám Santiago nagyobb halat fogott: leigazolta a korszak szupersztárját, az argentin Alfredo Di Stefanót, aki soha nem álmodott magasságig röpítette a lila-fehéreket.
A zseni 11 év alatt 8 bajnokságot, 5 BEK-et, 1 spanyol kupát, 1 Világkupát nyert, 5-ször lett gólkirály. Megvették Gentót, majd ezentúl minden évben legalább egy klasszist: Rialt, Kopát, Santamariát, Didit, s végül Puskást. José Villalonga mester csapata (33 éves volt) 54-ban és 55-ben bajnok lett, megnyerte a Latin-kupát, s 1955-ban az első alkalommal kiírt trófeát, a BEK-et. A döntőt 56-ban játszották a francia Stade Reims ellen, s párizsban a gallok a 9. percben már 2:0-ra vezettek. A végén 5:3-ra a Real diadalmaskodott Marquitos és Rial mindent eldöntő góljaival. A csapat: Alonso-Atienza, Marquitos, Lesmes-Munoz, Zágarra-Joseító, Marsal, Di Stefano, Rial, Gento. Az első 3 gólt Stefano és Rial (2) szerezték. Ezután gyorsan megvették az ellenféltől Raimond Kopát, akiről elég annyit tudni, hogy a svédországi VB-n 13 gólt termelt...
A következő évben - bár majdnem kiestek a bécsi Rapid ellen -, megvédték a címüket, a döntőben az olasz Fiorentinát kalapálták el hazai pályán, 125 ezer őrjöngő néző ember előtt. 2:0-ra gyűrték le az ellent, s a sorozatban Stefanó 7 gólt lőtt. A csapatba bekerült a hátvéd Torres, a csatár Kopa és Mateos. 1958-ban Budapestre is ellátogattak egy 2:0-s Vasas elleni vereség erejéig, kár, hogy az első meccsen 4:0-ra győztek a spanyolok Stefanó mesterhármasával. Ez már az elődöntő volt, s a brüsszeli fináléban az olasz Milan ellen kellett megvédeni címüket. A Heyselben 67 00 néző óriási klasszisokat láthatott: Liedholm, Schiaffino, Maldini vezették a lombardokat. 2:2 után a hosszabbításban Gento gólja döntött, s harmadszor is Európa legjobbja lett a morcos argentin mester, Carniglia Alonso-Atienza, Santamaría, Lesmes-Santistéban, Zágarra-Kopa, Joseító, Di Stéfáno, Rial, Gento-csapata. Az első két gólt Stefano és Rial lőtte, a gólkirály Stefano lett 7 meccsen lőtt 10 góljával!
Ekkorra állt össze a legendás csatársor: (balról jobbra) Kopa, Rial, Di Stéfánó, Puskás és Gento. A Real technikai vezetője, Österreicher Emil leigazolta az eltiltását töltő Puskás Ferencet, aki már túl volt a 30-on és legalább 18 kiló felesleg volt rajta. Először azt hitte, edzőnek kell a klubnak. 1958-ban Öcsi 6 hét alatt leadta a felesleget, s 8 évig ő volt a szurkolók kedvence. 58-59-ben meg is nyerte a BEK-et, s jól is játszott, bár Bécsben kiállították, s az elődöntőben az ő góljával gyűrték le a helyi riválist, az Atleticót a 3., döntő meccsen. Az idióta edző, aki ki nem állhatta őt, a döntőben nem játszatta, mivel Öcsi megsérült - kár, hogy erről a száguldó őrnagy semmit sem tudott. A döntőt ugyan megnyerte Stuttgartban a csapat a Reims ellen 2:0-ra. Bernabéu megtudta az esetet, s ki is rúgta az argentin mestert 2. BEK-győzelme után... A csapatba bekerült a kapus Dominguez, a középpályás Ruiz és Puskás helyett Mateos. A gólkirály megint Di Stéfánó lett, 6 góllal.
1960-ra összeállt minden idők egyik legjopbb csapata: Dominguez, Marquitos, Santamaria, Zágarra, Vidal, Santisteban-Herrera, Del Sol, Di Stéfáno, Puskás, Gento (balról jobbra). Érdekes módon a Real otthol rendre a Barca vagy az Atletico mögött végzett, s ekkor találkoztak először örök riválisukkal a BEK-ben, az elődöntőben, mait a madridiak nyertek, laza 6:2-es összesítéssel. A döntőben a német Eintracht Frankfurt várta őket, de minden idők legtöbb gólt hozó BEK-döntőjében 7:3-ra legázolták őket Puskás 4, Stefano 3 góljával. A gólkirály Puskás lett, 7 meccsen 12 gólt lőtt! Mindenki sejtette: ez a nagy generáció búcsúja volt, hiszen minden meghatározó játékos 30-on felül volt, Puskás 33, Di Stéfánó és Lesmes 34, Santamaria és Zágarra 31, Kopa meg hazatért Reimsbe. Bernabéu erre leigazolta a 19 éves Pelét, miszerint a Santos után a Realba igazol, de Pelé soha nem tartotta be a papíron aláírt szerződést.
Stefano, Kopa és Puskás már soha nem játszott együtt, de azért a Barca ellen a bírók verték ki őket, a katalán fővárosban 3 góljukat sem adták meg a lila-fehéreknek. De legalább a bajnoki címet megnyerte végre a Real, a Barca a BEK-re koncentrált. Egyébként otthol félelmetesek voltak: 1958-1966 között veretlen volt a csapat! Munoz mester csapata innentől kezdve 8 év alatt csak egyszer nem lett bajnok, de Európa trónjára csak egyszer tudtak visszakapaszkodni. A Guttmann Béla által vezérelt Benfica 5:3-ra verte őket 1962-ben (Puskás 2 gólt lőtt), egy év múlva meg az Inter kalapálta el őket 3:1-re. 1965-re összekapta megát a gárda, s elhódították a BEK-et a Partrizan Belgrad ellen, egy nyögvenyelős döntőben a brüsszeli Heysel-stadionban. A hosszú ideig utolsó BEK-győztes csapat: Araquistaín-Pachin, De Felipe, Zoco, Sanchís-Pirri, Velazqúez-Serena, Amancio, Grosso, Gento, a gólokat Amancio és Grosso szerezte. Puskás a döntőn nem játszott, de 39 évesen ő lett a csapat gólkirálya 3 meccsen lőtt 5 góljával, s Gento 6. BEK-győzelmével elbúcsúzott a klubtól.
Itt végleg lezárult egy sikeres korszak a Real életében: Bernabéu azt adta feladatul Munoz mesternek, hogy a drága külföldi sztárok helyett építsen spanyol, olcsóbb játékosokból csapatot. Az új generációt Grosso, Amanció, Zoco, Velasquez, Sanchis, Del Bosque, Luis, és Benito neve fémjelezte. A BEK-kel nem volt szerencséjük, s a KEK-döntőt is lebukták az angol Chelsea ellen 1971-ben. A következő 5 évben mindössze egy bajnoki cím s a Barca kupadöntőbeli 4:0-s lealázása jelentett gyógyírt a sovány évekért. Bernabeu erre taktikát változtatott: belátta, hogy a sikert csak a drága külföldi idegenlégiósok jelentik: az első fecske a német VB-győztes Netzer volt, de a legjobban a szintén német Paul Breitnerrel, a korszak egyik legjobb, de kommunista nézeteket valló sztárjával járt. A Philps cég 350 000 fontos számlával szponzorálta a mezcserét... Az alapcsapat a Miguel Angel-Benito, Pirri, Rubinan, Camacho-Bosque, Netzer, Breitner-Amancio, Roberto, Santillana összeállítású 11 volt.
A kor nagy triója: Bernabéu, Netzer és Breitner. Megnyerték a bajnokságot és a kupát is, de a KEK-ben nem jártak sikerrel, amjd egy év múlva, 1977-ben az akkori csúcscsapat, a Bayern München megállította őket - jobbak is voltak... De otthol taroltak, 1978-ban és 79-ben is bajnokok lettek, de 1979. jónius 2-án meghalt 83 éves korában a klub legnagyobb alakja, Santago Bernabéu, s ez beárnyékolta az ünneplést. 1980-ban kupagyőztesek lettek, a pikantéria az volt benne, hogy a saját fiókcsapatuk, a Castila ellen nyerték meg. 1981-ben végre eljutottak a BEK-döntőbe, de minden idők legunalmasabb BEK-döntőjében a Liverpool 1:0-ra legyőzte őket a balhátvéd Kennedy góljával. Jellemző, hogy a spanyolok legnagyobb helyzetét a jobb-bekk Camacho hagyta ki... Pedig nem volt rossz gárda az Augustín-Cortéz, Sabido, Navajas, Camacho-Angel, Del Bosque, Stielike-Juanito, Santillana, Cunningham-féle 11. A csapat legjobbjai a német Stielike, ill. a csatárduó, a Santillana-Juanito páros volt. 1983-ban meg a KEK-et bukták a nem éppen acélos skót Aberdeen ellen, akiket egyébként egy bizonyos Alex Ferguson volt...
A következő korszakot a Butragueno, Perdeza, Míchel, Sanchís, Velazquez-ötös (balról-jobbra) fémjelezte legjobban, akik amúgy a rengeteg hazai bajnoki cím mellé "mindösze" két UEFA-kupát gyűjtöttek be. 1983-ban új korszak kezdődött: a csapatot a cseh Dukla kiverte az UEFA-kupából, otthol meg az Athletic Bilbao előzte meg őket, jobb gólkülönbségükkel. A legendás mestert, Di Stéfánót a szintén egykori sztár, Amanció váltotta fel, aki a Real fiókcsapatával megnyerte a 2. osztályú bajnokságot. A régi sztárok visszavonultak vagy eligazoltak (Bosque, az angol Cunningham, a holland Metgod, Remon), s az elnök, Luis de Carlos mindössze egyetlen sztárt igazolt, az argentin Jorge Valdanót a Real Zaragozától, a többieket az edző hozta fel a fiatalok közül: Chendo, Sanchís, Michel, Martín Vasquez és Butragueno, valamint Pardeza előző évben még a Castillában vitézkedett. Az utólsó 5 játékost nevezték a Keselyű ötösének, azaz Butragueno, alias Keselyű ötösének. (La Quinta del Butrie) A bajnokságban még botladoztak, de az UEFA-kupában és a Ligakupában nem találtak legyőzőre. Az Anderlecht ellen az idegenbeli 0:3 után győztek 6:1-re! Ez már az új csapat volt: Miguel Angel-San José, Stielike, Sanchís, Camacho-Michel, Gallego, Lozano-Butragueno, Santillana, Valdano, de rendszeresen szerepelt Chendo, Vasquez, Salguero. Következett a Tottenham és a fénykorát élő olasz Inter, Zengával, Bergomival, Kalle Rumeniggével, Altobellivel, az ír Bradyvel - és spanyol győzelemmel! A döntőben a magyar meglepetéscsapat, a Videoton következett, s az első meccsen Székesfehérváron a Real 2:0-ra győzött (A Vidiből hiányzott a 3 kulcsember, Csongrádi, Májer és Szabó).
A visszavágón viszont a mieink győztek 1:0-ra a Bernabéuban Májer 86. percben szerzett góljával úgy, hogy Valdano 11-est hibázott. A győztes csapat: Angel-Chendo, Stielike, Sanchís, Camacho-Michel, Gallego, José-Butragueno, Santillana, Valdano (Juanito). A sorozat gólkirálya a madridiaktól Santillana lett 8 meccsen szerzett 5 góljával. Sanchís apja nyomdokaiba lépve európai kupát nyert - s még az 1998-as BL-győzelem hárta volt neki!

A következő nyár új elnököt (Ramón Mendoza), új edzőt (Molowny) és új csatárt (Hugo Sanchez), középpáylásokat (Gallego, Maceda) hozott, s új UEFA-kupa-győzelmet is. A bajnokságot meg óriási fölénnyel, 11 ponttal hozták - akkoriban 2 pont járt egy győzelemért. Sanches megvédte gólkirályi címét is, a csapat pedig 83 találatot ért el. Európában nagy bravúrt hajtottak végre: a német Borussia Mönchengladbachtól idegenben 5:1-ra kaptak ki, de otthol 4:0-ra győzni tudtak! Ezután megint az Inter jött, s hosszabbítás után megint a blancók örülhettek. Itt a német Köln várt rájuk, de egy laza 5:1-es győzelemmel lemostáűk őket a pályáról. A csapat: Augustín-Solana, Chendo, Maceda, Camacho-Michel, Gallego, Gordillo-Butragueno, Valdano, Hugo Sanches volt, s a döntő 2 meccsén mg pályára lépett Santillana, Juanito, Salguero, Vazquez és Gordillo is. A sorozat házi gólkirálya Valdano lett 11 meccs alatt 7 góllal.

(Butrie, Schuster, Michel, Hugo Sanchez) A következő években a gárda sorra nyerte a hazai bajnokságokat, de a nagy cél, a BEK elérhetetlenül lebegett a szemök előtt: pedig érkezett a zseniális német Berd Schuster (1987: a Bayern veri ki őket az elődöntőbe, 0:4, 1:0), a remek Tendillo és Llorente, a nagy Gento unokaöccse (az elődöntőben a holland PSV Eindhoven jobbnak bizonyult náluk, szegény Buyo óriásit potyázot, a hollandusoknál meg Hans van Breukelen mindent hárított), a szintén holland Loe Beenhakker edző (a Rijkaard-Gullit-van Basten-féle Milan lemosta őket a pályáról). A csapatot megviselte a nemzetközi sikertelenség: a játékosok egymással és az edzővel veszekedtek, többen távozni akartak, végül az edzőt menesztették, mint rendesen. Érkezett a walesi Joh Toschak, a legendás liverpool-játékos, s vele az argentin VB-győztes középhátvéd-fejedelem, Oscar Ruggeri, a fiatal Hierro. Nem is hiába, a Real sorozatban ötödször megnyerte a bajnokságot, de a Milan megint jobb volt náluk a BEK-ben - jogosan. Toschak ezután otthol a 3. helyre vezette a csapatot-ki is rúgták annak rendje-módja szeruint. Ezután jött megint Di Stéfáno, aki visszaszerezte a bajnoki címet - de a BEK-ben a szovjet Szpartak Moszkva Madridban verte ki a csapatot. Ezután a nagy generáció: Butragueno, Michel, Gordillo, Hugo Sanches már a hazai bajnokságot sem volt képes megnyerni...
A kilencvenes évek elejétől a végéig a Michel-Sanchis-Butragueno-hármasa (balról jobbra) uralta a klub csapatát a pályán (és az öltözőben is), de ezek az évek 1997-98-ig nem sok sikert hoztak. Ráadásul az ősi ellenség, a Barca ekkor élte egyik fénykorát a Johan Cruyff-féle Drem-teamjével. Nem elég, hogy a fiatalokközül nem került fel a nagyokhoz igazi klasszis, mint előtte a fenti hármas, vagy később Raul, Casillas, de még az igazolásokkal is rendre melléfogott a Mendoza elnök és Pirri technikai igazgató által dirigált vezetőség.
Óriási csalódás volt a jugó Pedrag Szpaszics, a román George Hagi , a Kárpátok Maradonája, a cseh Petr Dubovsky (Isten nyugosztalja), a horvát üvegtérdű Robert Proszinecski - ráadásul kétszer is az utolsó fordulóban, mindkétszer Tenerifén veszítették el a bajnoki címüket... A Tenerife edzője egy bizonyos Jorge Valdano, legjobbja valami Fernando Redondo volt... Miután Antics, Beenhakker, Benito Floro és Di Stéfáno összesen 1 árva kupagyőzelmet voltak képesek "összeszorgalmaskodni" a főleg Buyo-Chendo, Sanchís, Nando, Spasic, Alkorta, Lasa, Ramis-Michel, Milla, Hierro, Tendillo, Vilarroya, Luis Enrique, Hagi, Proszinecski, Llorente, Aragón, Losada, Aldana, Maqueda, Jaro (k), Urzaíz, Velasco, Martín Vazquez-Butragueno, Zamorano, Alfonso, Esnaider, Dubovsy-féle kerettel.
1995-re végre megtört a jég: a mumus tenerifétől leigazolták Valdanót, aki hozta magval kedvencét, Redondót, s a "Filozófus" leigazolta a (valaha) remek szélsőt, José Amaviscát és a Barcával összevesző zseniális Michel Laudrupot. De egyben kezdte leépíteni a régieket: a Real leggyengébb láncszemének tartott Paco Buyót, Butraguenót, Michelt, Chendót, Sanchíst, Vazquezt... Ki akarta tenni Zamoranót is, de a "Rettenetes Iván" és a "Helikopter" (mivel jój fejelt) becenevekre hallgató csilei gólkirályi címmel válaszolt (28). A Barcát 5:0-lal küldték haza... A szezon legpozitívabb meglepetése egy 17 éves csatár, bizonyos Raul feltűnése volt, s a legjobb egyébként a dán Laudrup volt, ki nem sokat futott, de a labdáinak szeme, sőt, füle és lába is volt. Bejutottak első alkalommal végre a BEK utódjába, a BL-be, igaz, az UEFA-kupában képesek voltak a híres-neves dán Odense ellen kiesni, hazai vereséggel! 1996-ben a BL volt az első számú célpont (a Fradit is 6 góllal büntették), de a hazai bajnokságban vereséget vereségre halmoztak, majd a Juve a BL-ből is kiverte őket. A szezon legpozitívabb meglepetése egy 17 éves csatár, bizonyos Raul feltűnése volt.
1996 döntő év volt: érkezett a Milannal 4 bajnoki címet bezsebelő edzőfejedelem, Capello, hozta magával a jobbhátvéd Panuccit, érkezett Roberto Carlos, Secretárió, Seedorf, s a két szláv csatár, Suker és Mijatovics, akik még 87-ben Jugoszlávia színeiben együttt voltak világbajnokok az ifik között. Alapcsapata: Illgner-Panucci, Hierro, Alkora, Roberto Carlos-Víctor, Seedorf, Redondo-Raul, Suker, Mijatovics)A csapat fölényesen nyerte meg a hazai bajnokságot, s a Barca ellen a Szuperkupát. Nem érezte jól magát Madridban, az elnök, Fernando Sanz be karta tetetni csapatába fiát, Sanzot, aki amúgy nem is volt rossz focista. Jött helyette a német Jupp Heyknes, aki a Bl-t vette célerestbe, s a csapat, főleg Carlos és a menet közben érkezett brazil Sávió remeklésének köszönhetően bejutott a döntőbe, ahol a Juvét 1.0-ra gyűrték le, Mijatovics góljával. A mezőny legjobbja egyébként Fernando Hierro volt, aki minden torinói támadásnak útját állta. A tavalyi csapatba bekerült Víctor helyére Christian Carambeau, a sérült Suker helyett pedig a Zaragozától érkezett Morientes. De a legboldogabb a csk. Sanchís volt: apja után (1966) ő is BL-győztes lett a Real színeiben!!! De mivel a bajnoki címet bukták, ezért a BL-győztes németnek mennie kellet, s érkezett az egykori játékos, Camacho, aki el sem kezdhette a szezontt, mert összeveszett Snz elnökkel. Utódja a holland Guus Hiddink lett, a VB-n 4. helyezett Hollandia éléről. Neki abszolút nem volt tekintélye, a csapatnak sem ment, Seedorf összeverekedett előbb Ivan Campóvel, majd Hierróval is, de legalább hoza a Boca Juniors ellenében a Világkupát. (Illgner-Panucci, Sanchís, Hierro, Sanz, Roberto Carlos-Seedorf, Redondo-Raul-Mijatovics (Jarni), Savio (Suker)). A bajnokságot viszont nem sikerült megnyerni, egyedül Raúl gólkirályi címe vigasztalhatta őket.
1999-ben viszont új korszak kezdődött: Lorenzo Sanz a közelgő ünnep, a klub 100. születésnapjára egy nagy csapatot akart építeni, s pénzt nem kímélve megvette Steve MCManamant a Liverpooltól, a Celtától Michel Saldagót, a török Fenertől Elvir Baljicsot, az Arsenaltól Nicolas Anelkát, az Espanoltól Ivan Helguerát. Az új edző a walesi John Toschak lett, aki hozta magával a kameruni Geremi N'gitap Fotsót. Tosch alapcsapata: Illgner-Michel Saldago, Hierro, Helguera, Roberto Carlos-McManaman, Seedorf, Redondo, Baljics (Anelka)-Raul, Morinetes akart lenni, de a 15 millió dolcsiba kerülő Baljics alig volt egészséges, míg a megváltóként érkezett Anelka, aki kétszer annyiba került, formán kívül volt, alig játszott, első góljára fél évig kellett várni, az is úgy ment be, hogy rárúgták... A bajnokságban csak szenvedtek, de ekkor védett először Iker Casillas. A Realnak kapusválsága volt: Illgner sérült volt, az argentin Bizarri gyengén védett, igaz, soha nem kapta meg a bizalmat, Casillast túl fiatalnak tartották, s a kifutással is gondjai akadtak. Ekokr merült fel egyébként az akkoriban remeklő Sáfár neve is. Ki is rúgták, s Sanz előkapta az adu ászt, az utánpótlás éléről Vicente Del Bosquét.
A bajuszos mester felélesztette a csapatot, bár a klubvilágbajnokságon nem volt szerencséje, de kezdte beépíteni embereit a csapatba: szerepet kapott Casillas, Meca és Zarate is, utóbbiak gólokat is szereztek. A Real meg magára talált: otthol legyőzték a Barcát, a BL-ben meg kiverték a Bayern Münchent, a Bosque által rehabilitált francia Anelka 2 góljának köszönhetően. Ezután kiverték a Manchester Unitedet is (Redondo nagy meccse volt ez, élete legjobb formájában játzsott a később a BL-legjobbjának választott fiú). A párizsi döntőben a honfitárs Valencia várt rájuk, de az Iker Casillas-Ivan Helguera-Karanka, Ivan Campo, Michel Saldago (Hierro), Roberto Carlos-Redondo, McManaman, Raul-Morientes (Savio), Anelka (Sanchís)-összetételű csapat 3:0-s, fölényes győzelmet aratott. Szép gesztus volt Bosquétől, hogy a kezdőből kikopott két legendát, Manu Sanchist és Hierrót becserélte a végére, hogy ők vegyék át a kupát...
De 2000-ben minden megváltozott: jött az elnökválasztás, s jött a 96-os vesztes, Perez, aki nem kevesebbet ígért, mint azt, hogy megválasztása esetén Figo a Realba igazol, s már a portugál alá is írta az előszerződést. Hiaába nyert 3 év alatt 2 BL-t Sanz alatt a Real, a hatalmas adósságállomány és Figo ígérete erősebbnek bizonyult. Figo 57 millióba euróba került, igaz, ebből a Telfónica nevű cég átvállalt Figo kereskedelmi jogaiért cserébe. De jött még Flavio Conceicao a Deporból, Claude Makelele a Celtából, Solari az Atleticótól, valamint a spanyol válogatott MUnitis-Celades-Cesar-trió - távozott Anelka, Karambeau és Redondo. A BL-ben a Bayern atomvédelmével nem bírtak, de a spanyol bajnokságban senki sem állhatott útjukba. A bajnokság legjobbjának Figót választották, aki csoda, hogy túlélte a Barca elleni idegenbeli találkozót, volt ő ott minden, csak rendes ember nem... 2001 nyarát újabb nagy névvel tette emlékezetessé Perez: jött a francia Zidane, aki bár már világbajnok, Európabajnok volt, de Istenigazából a Realban bontakoztatta ki tudását, bár kellett 2 hónap a beilleszkedéséhez. Zizou a visszavonuló legenda, Sanchís 5-ös mezét örökölte meg. Otthol botladoztak, de a BL-ben verhetetlenek voltak: igaz, a Lokomotív Moszkva elleni BL-selejtező után kényszerleszállást kellett végrehajtani, mert a gép motorjából lángok csaptak elő... Közben Perez megoldotta a klub anyagi gondjait: eladta 70 milliárd pezetáért (kb 100 milliárd forintban) a klub régi edzőközpontját, a főváros közepén elhelyezkedő Ciudad Deportivát. De egy óriási pofonba azért sikerült beleszaladni: a klub 100. születésnapján a hazai pályán megrendezett kupadöntőn - rossz játékkal - a Depor megverte a Realt. De a BL-döntő mindenért kárpótolt minket: Zidane csodagóljával (az a rosszabbiik lába volt!) és főleg a csereként beállt Casillas három parádés védésével legyűrték 2:1-ra a német Bayer 04 Leverkursent! A csapat: Cesar (Casillas)-Michel Saldago, Hierro, Ivan Helguera, Roberto Carlos-Figo (McManaman), Makelele (Flavio Conceicao), Zidane, Solari-Raul, Morientes.
2002-ben a Ronaldo-hadművelet borzolta a madridisták és a világ kedélyét: a VB frissgólkirálya, aki négyéves szenvedés után küzdötte vissza magát a csúcsra, mindenképpen ott akarta hagyni az Intert, aki 4 évig fizette és támogatta a semmiért... Zsírfej jött (4-5 kiló fölösleggel együtt), látott s győzött: első madridi évében bajnok, gólkirály és Aranylabdás lett. A csapat nagy csatában, de megérdemelten lett jobb otthol a Real Sociedadnél, míg a BL-ben a Juve továbbjutott, bár ha Figo berúgja a 11-est, vagy Raul és Ronaldo nem sérül meg, s játszik 50%-osan, akkor... Mindenesetre a szezonból Ronaldo manchesteri mesterhármasa maradandó emlék marad. Ezen a meccsen beállt csereként a csapatból kiszorul Beckham, aki azonnal góllal és gólpasszal szomorítootta a királyi klub híveit...
...hogy 2003-tól ugyanő már a fenti híveknek okozzon ugyanezen műveletekkel. A Fergusonnal összekapó Becks a Real egyik legolcsóbb és legdrágább igazolása is. Hogy miért? Mert bár 37 millió euróba került, részletekben kell fizetni, ráadásul Beckham révén annyi extra jövedelme lesz a klubnak, hogy talán még jól is járnak - ráadásul Makelelet szorította ki a csapatból, akit 22 millióért sikerült eladni - ráadásul Abramovics készpénzben fizetett:). S drágán is megfizethetnek, hiszen az angol szépfiú érkeztével, hogy állhassák 5 millió körüli fizetését, keretszűkítést kellett végrehajtani: távozott Makelele, Flavio, McManaman (aki napi 4 millió forintot keresett), Morientes, Munitis, Savió, Campo, Geremi, Celades.